2009. június 14., vasárnap
Schillerstrasse
Ez a piac is a belváros közepében van. A Konstablerwache mellett a másik fontos központ és metróállomás, a közelben lévő, a helyi „Váci utca” közepén álló Hauptwache. Innen indul a Schillerstrasse a piaccal. Itt már pénteken a közelgő hétvégét ünneplik szabadtéri zenével. Nem is igazi piac ez, inkább csak büfék, kávézók, és vásári különlegességek sora. Azért, a biztonság kedvéért van pár zöldséges pult is, ahol igazán mindenből a legszebbet kaphatja a vásárló. A zöldségesek között felismertem azt is, akivel a Bergerstrassén beszélgettem. Úgy látszik, van, aki ide, mások meg a Südbahnhofhoz mennek pénteken. Volt másoknál szokás szerint krumpli, tojás, és a hozzá tartozó tyúkok is darabolva, tészta, spárga és eper, de még hatalmas friss articsókák is egyenest Olaszországból. Ezeknek az árát darabra állapították meg, jelezve, hogy ezt azért senki se gondolja komolyan. Megláttam még ugyan azt az ékszer és ásványárusnőt, aki már a Bergerstrassén is ott olvasgatott érdeklődés hiányában. Itt úgy tűnik azért kicsivel több vevőre talált. Láttam egy pultot, ahol mindenféle faragott fa tárgyat lehetett kapni, állt mögötte az eladó egy kis műhellyel, és ha valakinek valami extra igénye volt, azt ott helyben meg is faragta, összerakta neki. Igazi kecskesajtos asztal is volt, le is fényképezték a kecskéket, akiktől a sok friss termék származik. Tovább haladva csak úgy sorakoztak egymás mellett a kolbászsütők, bor árusok, akiknél nem csak üvegben lehetett kapni, hanem pohárban is fogyasztották a bort, kávézóvá és grillcsirkéssé alakítható autók, gofri és palacsinta sütők meg édességboltok. Az egyik kávézó mellett egyébként egy külön asztalka volt a különféle teák számára is. Nem is pultok voltak itt tulajdonképpen, hanem mind, mind autók, amiknek az oldala felnyitható és bent helyezkedik el minden, ami a sült és főtt ételek előállításához szükséges.
Ezek között felbukkant egy kisebb autó, hűtőpulttal, amiben a tortától a kolbászon át a sajtig minden volt. Két jóindulatú arcú, középkorú árus állt mögötte, velük elkezdtem beszélgetni.
Azt mondták, hogy ők egy ökológiai farmon élnek, kérdezték, hogy hallottam-e már Rudolf Steinerről, mert ők ott mind antropzófusok (http://hu.wikipedia.org/wiki/Antropozófia). Ez, és a farmon való munka segített egyiküknek leállni a heroinról, mert előtte 20 évig a pályaudvaron élt és drogozott. Nagyon kedvesek voltak, és elmesélték, hogy az ő módszerük a Demeter nevet viseli, illetve tagjai ennek a nemzetközi szervezetnek, melynek lényege a biodinamikus módszer a mezőgazdaságban, ami Rudolf Steiner „Mezőgazdasági Kurzusától” ered, amit Koberwitzben tartott 1924-ben, és azóta kutatással és gyakorlatban fejlesztették tovább. Azt hiszem, ez a társaság állítja elő a legszigorúbban ellenőrzött bio termékeket, a ruháktól a kozmetikumokon át egészen a minden fajta élelmiszerekig. Itt megtalálható róluk minden info: http://www.demeter.net/
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)