2009. május 18., hétfő

Sziasztok!

Attól függetlenül, vagy avval együtt amilyen ötlettel pályáztam, én szívesen beszállnék valami országimázzsal kapcsolatos ötletelésbe, megbeszélésbe, ha tényleg látjátok ebben egy közös projekt lehetőségét. Mondjuk, lehet, hogy én is inkább skype-on, vagy blogon keresztül, mert Frankfurtban vagyok Július 1-ig egy ösztöndíjjal. Leszek otthon május 22 és 26 között, ebben az időben 22 este és 25 délelőtt kivételével bármikor tudnék menni találkozóra is.
Szabó Klára Petrával is szívesen dolgoznék együtt valamin, ha sikerül egyeztetnünk...
Láttam én is, hogy Tökmagkrúék levettek mindent az oldalukról, csak már addigra elküldtem a levelet. Sajnálom, reméltem, hogy csak ideiglenes, amíg meg nem írták miért.

üdv.
Márti

Akkor ezt, meg az előző levél rám vonatkozó részét feltenném a blogomra...


2009/5/17 Tibor Várnagy
sziasztok,

előbb beszéltem Nikolettel telefonon, ő is fog nektek írni, alább az én megjegyzéseim:

Márti, gyors reflexióim szövegköziek:

Czene Márta írta:

Szabó Péter levelén fellelkesülve én is megírnám, hogy mik azok a munkák, amikhez talán köze van az enyémnek is. Vagy, szerintem közöttünk is elképzelhető lenne valami együtt gondolkodás, vagy a munkáknak továbbfejlesztése egy közös irányban.

http://artstyle.blog.hu/
http://tokmagkru.blogspot.com/
Ez a két dolog áll szerintem a legközelebb ahhoz, amin én is gondolkodtam. Érdekes, szerintem azon keresztül bemutatni a mai magyar helyzetet, hogy az emberek mit és hogyan "fogyasztanak." (Különösen furcsa az, hogy egyszerre, és nyilván azonos okokból van válság és túlfogyasztás is.) Szóval ki mit vesz, hol vesz, hogyan, és mit dob el...
tokmagkruék - úgy látom - levették az anyagukat, de egyébként én úgy emléxem, h ők kurátorok, s a kortárs művészeti belterj kukáit kívánták elemezni, ami nemhogy országos, v nemzetközi dimenzióban nem érdekes, de még fővárosi viszonylatban sem - ld. http://www.nol.hu/archivum/archiv-507854


http://www.photoblog.com/farkasroland/
Farkas Rolandnak "A művész tulajdona" című munkájával érzek kapcsolatot, a műkereskedelemről szóló fotók miatt. Amiatt, hogy a műkereskedelem már mennyire önálló üzletág, és mennyire eltávolodott már a művész személyétől. Mi eladó és mi nem, mi marad végül a művész tulajdona?
sztem a nyugati- és a hazai műkereskedelmi szcéna közt igen komoly különbség van. ezt persze figyelmen kívűl lehet hagyni, de akkor az általánosságoknak olyan szintjére jutunk, ahol vmi naon eredeti, eddig sosem hallott állítást kellene megfogalmaznunk, h ne maradjunk közhelyesek

http://www.youtube.com/watch?v=lOTBag9CcY8
Lendvai Ádámra azért hivatkoznék, mert az is egyfajta országimázs, amit az előbbi projektek bemutatnak. Na meg az országimázs is egyfajta magunk eladása, reklám, ilyesmi kategóriába tartozik szerintem.
a zországimázs olyan téma, ami nekem alapjáratban tetszik, de ezt is érdemes lenne átbeszélnünk. Ezzel kapcsolatban tleg értelmét látnám, h összeüljünk azokkal, akiket ez érdekel, miközben Krisztián és Csaba javaslata, h üljünk össze a jövő héten értekezni - h úgy mondjam -, nem dobott föl. Utálok értekezletekre járni, mert az én tapasztalataim szerint az értekezletek csak arra jók, h a főnök elmondja a magáét. Márpedig Nikolett és én azért javasoltuk nektek ezt a kiállításelőkészítési formát, h amennyire lehet - s ez rajtatok múlik -, a magunk kurátori szerepét/befolyását csökkentsük: amennyiben éltek vele, akkor mi mindössze kurátor-moderátorai, -konzultánsai leszünk a kiállításotoknak, s nem pedig olyasfajta kurátorok, akik előírják nektek, mit kell csinálnotok. Ezért szorgalmazzuk, h mindenek előtt egymással kezdjetek kommunikálni.