2009. május 20., szerda
Még egy gondolat
Felmerült bennem a leveleiteket olvasva, hogy érdekes munka lehetne egy ilyen kiállításon a koncepció és a művek kialakulási folyamatának dokumentálása is. Gondolattérképek készítése, ezeknek alakulásának követése, bemutatása, a levelek, kommentek összegyűjtése, a térképen elhelyezése, kiállítása. Mindez lehetne egy nagy rajz, vagy valami félig-meddig interaktív videó. Ilyesmit is szívesen csinálnék, esetleg Zsófival együtt, aki felvetette a gondolattérkép ötletét.
Országimázs
Csak egy, inkább technikai jellegű ötlet egy országimázs videóhoz, részben az Amélie-re való utalás kapcsán is:
Mi lenne, ha úgy épülne fel a videó, hogy különböző embereket, kvázi szereplőket követne a kamera, akik különböző helyekre kalauzolnának minket. Mindenféle korosztályból, csoportból, ilyesmi. Mindig úgy érne véget és kezdődne a jelenet, hogy a szereplőnk egy nyilvános, forgalmas, zsúfolt térbe menne, ahol a kamera elvesztené őt szem elől, és valaki mást kezdene követni a tömegből. Esetleg nem csak a szereplőt, hanem azt is lehetne váltani, akinek a kezében van a kamera, vagy még a kamerát is, így érdekes lehetne a különböző képminőségek egymás mellett megjelenése is.

Szabó Klára Petrának
Nekem nagyon tetszett a blogod, és teljesen érthető is, ha ez már egy zárt egység. Ettől függetlenül szívesen dolgoznék veled egy új projekten is, vagy próbálnék kapcsolódni ahhoz, amit eddig csináltál. Az előbbi divattal kapcsolatos megjegyzések mellett a használtcikk, mint olyan jutott még eszembe a képeidről. Sokan voltak, akik kaptak valakitől valamit (nem világos, hogy használtan-e, vagy akik ilyet vásároltak) ez is kapcsolódna az ócskapiac témához, meg amire még gondoltam, hogy érdekes lenne ilyen használt, vagy sokszorosan használt tárgyaknak a történetét valahogy lekövetni, vagy ezeknek a, gondolom Európa szerte különböző piacokon áruló embereknek. Hol szerzik be a dolgokat, merre járnak, mit hova visznek, ilyesmi.
Piac
Átnéztem a Hunyadi térrel kapcsolatos linkeket, és tényleg, bár erre eredetileg inkább az ittenieknek való beszámoló kiállítással kapcsolatban gondoltam, nem lenne érdektelen valami összehasonlítás szerűség. Ha valaki itt próbál élni kicsit, akkor rögtön feltűnő, hogy mennyire más itt az, hogy mit lehet kapni, mi mibe kerül, hogyan válogatnak az emberek, hogyan vásárolnak, mit árulnak. Különösen érdekes ez a piacon, sőt az ócskapiacon, ami itt is, otthon is elég jellegzetes. A divat szempontjából viszont inkább vicces, mert ugyan azok a nagy cégek ugyan azokat a ruhákat árulják, ugyan olyan boltokban, ugyan annyiért…
Persze ezekkel a dolgokkal az a gond, hogy nagyon nehéz megtalálni a megfelelő formát nekik, mert általános felmérés úgyse lehet belőlük, és az meg csak akkor derül ki, ha készen vannak a képek, hogy több lenne-e szimpla piaci fotózgatásnál.

Reklám

Szóval kaptam egy ilyen reklámot mostanában, és az jutott erről eszembe most is, ami már sokszor, hogy itt vagyunk a válság közepén, és semmire sincs már, meg úszunk az adósságban, de nem baj, mert felveszünk hitelt, és akkor lehet még új TV. Mindegy, ez most csak eszembe jutott vásárlás témában. Szóval ez a hihetetlen sodrása az egésznek az ami ijesztő. Ugyan így valahogy van a divattal is szerintem.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)